Hírlevél
Szeretne kevesebbet betegeskedni?
Ön sem engedheti meg magának, hogy gyakran legyen táppénzen?
Az alábbi űrlap kitöltésével iratkozzon fel hírlevél küldő rendszerembe, és megkapja ajándékba a Sugárzó élethez vezető 10 stratégiája című e-könyvemet.

Sugárzó élet

Vezetéknév
*
Keresztnév
*
Email
*

Az itt megadott adatokat bizalmasan kezelem, harmadik személy részére semmilyen körülmények között nem szolgáltatom ki.


Navigáció

WT-70 zuhanyszűrő

<title>Egészség megőrző tippek. Érezd jól magad!

Az emberi szervezetre mind az ivóvízként elfogyasztott, mind a bőrünkre tisztálkodás közben kerülő víz minősége hatással van. A különféle anyagok ugyanis nemcsak a táplálékkal vagy a levegővel, de a bőrön keresztül is felszívódhatnak. Közismert, hogy hazánkban a vezetékes víz fertőtlenítése céljából egyre több klórt használnak fel. Például Budapesten mintegy ezerszer annyi klórt használnak a víz fertőtlenítésére napjainkban, mint a század elején és a helyzet országszerte hasonló.

Néhány évvel ezelőtt még úgy gondolták, hogy valós veszélynek csak a túlzottan klórozott víz ivása során vagyunk kitéve (így ha ivás előtt hagyjuk a fölös klórgázt a vízből eltávozni, magyarán megvárjuk, míg a fehéres klórszagú folyadék „víztisztaságúvá” válik, akkor nem fenyeget semmilyen veszély). A szakemberek azonban mára már tudják, hogy az ivó- és uszodavízben maradó klórszármazékok igen veszélyes mérgek.

A klór nemcsak a víz ivásakor jelent veszélyt. Ma már tudjuk, hogy az igazán veszélyes hatást fürdéskor és főképp a tusoláskor (mivel ilyenkor sokkal nagyobb felületen tud a légtérbe kerülni), a bőrön keresztül felszívódó, illetve belélegzett klór és közvetlen származékai okozzák. A Pittsburgh-i Egyetem kutatói szerint zuhanyozás közben százszor inkább mérgeződünk, mint a klórozott víz ivása után. Ráadásul a klór és vegyületei nemcsak tusolás közben közvetlenül, de a lakás többi szobájában szétterjedve közvetetten is veszélyeztetik az ott élők egészségét.

Ugyanezen okok miatt megfontolandó a klórozott uszodavizekben való fürdőzés is, vagy olyan zárt térben való munka, ahol a klórozott víz nagyobb mennyiségben, szabad felülettel található.
A fürdőszobában is veszélyek leselkednek tehát ránk, ha nem figyelünk oda tudatosan. Számtalan vegyszert használunk háztartásunkban, melyek nemcsak a környezetet, de minket is károsítanak. Fürdés-zuhanyozás közben pedig a klór és származékai várnak ránk.

Klór mentes fürdés

A fertőtlenítő klórozás következtében közel 60 féle daganatkeltő anyag kerül a vízbe és a vízpárába. Többek között a vízpárával is belélegezhető kloroform és radon, melyek vese- és májbetegségeket, tüdőrákot okozhatnak és a központi idegrendszer károsodását is eredményezhetik.

Bőrünk bámulatos képződmény. A legnagyobb szervünk, kb. 1,5 négyzetméter. Nagy felületének köszönhetően sokrétű feladata van. Univerzális védőszerv, elválaszt minket a külső környezettől, állandó hőmérsékletet biztosít, véd a kórokozókkal szemben, a mechanikus, sugár-, hő- és hidegártalomtól. A bőrápolás az immunrendszer ápolását is jelenti. Az agresszív klór nemcsak ezt a nagyon jelentős szervet károsítja, hanem fel is szívódik rajta keresztül. Kutatások kimutatták, hogy egy 15 perces zuhanyozás során annyi káros anyag – köztük klór - jut át a bőrön keresztül, mintha 4 liter ugyanolyan „minőségű” csapvizet fogyasztanánk el. Gyakorlatilag a belélegzett vízpárával együtt 6-100-szor több méreg kerül a szervezetbe, mint az ivóvíz elfogyasztásával. A vízpára ugyanis tartalmaz többek között kloroformot, radont, stb., ezek pedig mind rákkeltő anyagok. A kloroform vese- és májbetegségeket, a radon tüdőrákot okozhat, valamint a központi idegrendszert is károsítják.

Képzeljük el a kis csecsemőket, mit élhetnek át, amikor az anyaméh steril körülményeiből egyenest a klóros víz „ölelésébe” kerülnek.
Fejünk ékessége, a hajunk is károsodik a fertőtlenítőszer hatására. Kényeztetjük drága samponokkal, balzsamokkal, hajszeszekkel, pakolásokkal, és mindezt leöblítjük klóros vízzel, mely azonnal kémiai reakcióba lép a fejbőr és a haj fehérjéivel és károsítja azt. Mindennapi tapasztalat, hogy a klóros víz kiszárítja, irritálja a bőrt, bőrhámlást, viszketést, allergiát okoz és súlyosan károsítja a hajat, mivel a klór reakcióba lép a bőr és a haj proteinjével, tönkreteszi azok természetes egyensúlyi állapotát.

WT-70 zuhanyszűrő

Mindezen problémák kiküszöbölésére és a betegségek megelőzésére nyújt lehetőséget a WT 70 zuhanyszűrő. A benne található KDF-szűrő nagy tisztaságú réz/cink ötvözet. Hatásmechanizmusa az elektrokémiai oxidáció/redukció elvén működik, ahol a réz katódként, a cink anódként működik. A KDF részecskék felületén oxidáció illetve redukció megy végbe, s így például a cink és a klór reakciójából ártalmatlan cink-klorid keletkezik.

A KDF eltávolítja a fürdővízből:
• a klórt és klórszármazékokat (THM-vegyületek),
• a szerves anyagokat (peszticidek, herbicidek),
• a fémeket (nehézfémek, vas, arzén),
• a mikroszervezeteket (baktériumok, gombák, algák),
• és részben a keménységet okozó kalcium és magnézium vegyületeket.

A KDF megfelel minden egészségügyi követelménynek, például a szűrővel kezelt víz réz és cink tartalma messze az egészségügyi határértékek alatt marad.
A KDF-el töltött WT 70 zuhanyszűrő eltávolítja a fürdővízből a klórt (90–99%), megakadályozza a bőr kiszáradását, öregedését, hámlását, viszketését, csökkenti az allergia veszélyét, egészséges, rugalmas bőrt, selymesen csillogó hajat eredményez. A vízbe kerülő negatív ionok pedig élénkítő, frissítő hatásúak.
Kapacitása: 70 mP3 P
Maximális átbocsátás: 10 l/perc

A szerteágazó hatású víz kívülről zuhany vagy kádfürdő formájában is szépít, frissít vagy megnyugtat. Változtassuk fürdőszobánkat a pihenés, a felfrissülés és a regenerálódás szentélyévé. A kristálytiszta víz energiával tölti fel a testet, a szellemet és a lelket. Zuhanyozáskor a hideg víz felfrissít, a melegvíz ellazítja az izmokat, a váltóvizes zuhanyozás serkenti az élettani folyamatokat, megőrzi az erek rugalmasságát, erősíti az immunrendszert, kisimítja a bőrt. Egy megerőltető nap után segít ellazulni a meleg kádfürdő.
További előnyei lehetnek: az álmatlanság leküzdésében, az izmok ellazításában, a megfázás tüneteinek enyhítésében. A kádfürdő jótékony hatását fokozhatjuk különféle fürdőadalékokkal: gyógynövényekkel, illóolajokkal. Szánjunk kellő időt a lazulásra, töltekezésre. Hangulatosabbá, meghittebbé tehetjük a fürdőszobában tartózkodásunkat, ha a háttérben klasszikus vagy relaxációs zene szól, és számunkra kedves illóolajokat párologtatunk. Valósággal újjá lehet születni, ha együtt kényeztetjük érzékeinket.



Statisztika
Pagerank ellenőrzés
Ossza meg!

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz
Javasold a Google-nak:

Egészséges kávé.
A Ganoderma kávé Ganodrmakávé